"Rövid-távú" dolgaim...

Úgy esett, hogy mostmár pár éve nem tanulok ( azért 26évesen már nem gond ez annyira... ), ezért úgy döntöttem, hogy ezt a szériát most megszüntetjük - mármint igazából július végén döntöttem így. Főleg, amikor megtudtam, hogy a felnőtt oktatásban az ingyenes képzések háza táján eltörölték a 25éves korig című határt. Nosza gondoltam keresek magamnak valami testhezálló képzést. Olyanok voltak, amiktől a hajam égnek állt, de aztán megfogalmazódott bennem két szakág, amik ott virítottak és kacsintgattak rám. Így jelentkeztem én a gépi forgácsoló és a kőműves szakra. Első körben mindkét szakra felvettek, de még hátra van az orvosi alkalmassági amitől bevallom kicsit tartok, de(!!!!) biztosan brillírozni fogok. Egyszerűen nem lehet másképp.

Bevallom mindkét terület vonzó, mert nem kifejezetten nőies, és pont illik az összképébe az alapvetően emberellenes világnézetem. Elviekben nemsokára megkapom a "behívót" az orvosi vizsgálatra. Irdatlanul izgulok, de ezt itthon természetesen nem mutatom ki. Apám támogat az ügyben, nagyim elfogadta, a többiek meg... vannak, de minek? 

Hosszabb távú dolgaim...

Tegnap este megkérdezte egy barátom ( Eszter ), hogy most akkor lemondtam-e a házvásárlásról. Egy pillanatra még magam is elgondolkodtam az ügyön, de nem. Nem mondtam le, csak át kell valahogy variálnom az életem. Többet kell keressek ( akár több munkával is ), több személyes ismertséget kell kössek megfelelő emberekkel a "célra" - igen, tudom, hogy ez a haszonlesés egy módja, undorodom is tőle, de ebben a világban a becsületes emberek lábtörlőnek vannak csak használva. 
Összességében a céljaim még nem változtak, és nem is fognak: Saját ház ( ismét csapó X ); kiegyensúlyozott párkapcsolat, család, munka, tanulás, szórakozás, és a kreativitás kiélése. Igencsak egyszerű a működési elvem, amíg ezekből a főbb pontokból a háromnegyede megvan, addig boldog vagyok. És ha boldog vagyok, akkor mindent könnyebben elintézek. 
 

... mindenesetre nekiállok jövő hónaptól újra lottózni ...

Elő-történet:

Október 2.-án lesz egy éve, hogy úgy döntöttem nem maradok "tovább" kitartott, és elmegyek dolgozni. Ekkor a kislányom még csak 1,5éves se volt. Sikerült megcsípnem egy kézbesítői munkát - minden reggel 5-7ig kell kiszállítanom az ujságokat a megadott címre. A kezdetekben hétfőtől vasárnapig dolgoztam, de idén Januártól hála a magasságosnak csak hétfőtől szombatig... Potom pénzért ( kevesebb mint 25ezer ), de legalább élvezem. 
Jelenlegi és általános munka"környezetem" minden reggel 15km biciklizés átlagosan 20-22km/h-val. Az utóbbi fél évben egyébként több törődést kaptam az ügyfeleimtől, mint a tulajdon "családomtól". Bár a tél pokoli volt, és ismét jön, de állok elébe. 
Előtte még egy háznál dolgoztam egy nőnek - takarítónőnek mentem, de viszonylag hamar átmentem kertrendezőbe. Ez abból állt, hogy ástam mint a vakondok, hogy letehessük a szegély köveket ( darabja 30kiló - lemértük ). Mindezt tűző napon július-augusztusban, de "sajnos" a császármetszésem helye enyhénszólva közbeszólt, mert irdatlanul kezdett napról napra fájni a hasam. Ekkor ugye heti 3napot dolgoztam ott, napi 8órába. Volt, hogy több köbméternyi földet hordtam át egyik helyről a másikra talicskával. Annyiban nem panaszkodhatok, hogy a munkaadóm megbecsült tényleg. A fizetségen kívül mindig kaptam kávét-energiaitalt ebédet sok-sok jó szót, meg néha ruhákat is, mert ő "kinőtte" a zömét. Igazán kedves nő volt, mindig pozitívan gondolok rá vissza. 
A jelenlegi főnököm - Jenő - meg a világ legjobb főnöke. Az ember, akinek kiőrjönghetem magam egy rosszabb nap után, meghallgat és meg is képes nyugtatni. Aki mindig érdeklődik a hogylétem felől, ismeri a "kérem" "köszönöm" kombinációkat, és mindig igen tisztességesen járt el velem. 

És most:

Sajnos most 2hónapja a nyakunkba szakadt egy meló - történetesen heti reklámujságok terjesztését is a nyakunkba varrták.
Én bevallom nem vállaltam, ellenben kerestem rá embert, aki elvégzi. Nah az előző héten bejelentette, hogy kevés neki a fizetés ( közel 30ezer forint heti 3 nap munkáért ), szóval most én végzem azt a munkát is. Valahol jó - mert így nekem lesz több pénzem - valahol meg rossz, mert őszintén: alig bírom... Nem csak maga az, hogy három nap alatt több mint 10km-t gyalogoltam, de a meleg sosem volt az erősségem - révén, hogy "enyhén" szívbeteg vagyok, alacsony vérnyomással és szívritmuszavarral... 
Erre ma még a biciklim lánca is bemondta az unalmast...

Pár nappal ezelőtt:

Úgy esett, hogy kaptam egy kultúrált durrdeffektet a biciklim hátsó kerekével ( hogy pucér seggel ülne bele az a mázaskerámia amelyik az utca közepén törte össze a piás üvegét ). Annyira rossz volt a helyzet, hogy hiába pumpáltam fel a kereket, 100m után laposra eresztett. Ennek okán kénytelen voltam megkérni - hát minek nevezzem - élettársam, hogy ugyan vigyen már el autóval, mert így erősen késésbe vagyok a munkámmal. Durrogott rajta egy sort, és a benzin pénzt is ki kell fizessem ( igen, a gyerekem apjának ... ), nah utána jött a hadd-el-hadd. Merthogy úgy volt, hogy ő kicseréli a hátsó kerékben a belső gumit. Ez mind szép és jó, mert sikeresen megcsinálta, de közbe eltörte a bicikliláncom. Ezt egy huszár vágással úgy próbálta orvosolni, hogy PILLANAT RAGASZTÓVAL összeragasztotta... Szóval borítékolható volt, hogy óvatlan pillanatban a lánc elhagyja a biciklimet, hát az a mai napon történt meg. Szerencsére egy 200ft-os csodatalálmánnyal orvosolni bírtam a problémát - bicikli lánc patent szem. Nah ezt aki kitalálta, megérdemelné, hogy egész nap ezt kelljen csinálnia. Sehogysem akarta az igazságot, szóval ruszki módszerrel kalapáccsal formáltam megfelelő méretűre, és sikeresen meg is oldottam a problémát. 
Az viszont tuti, hogy mostmár TÉNYLEG nem érhet élettársam még egyszer a biciklimhez, mert ha egy dolgot megcsinál, valami mást mindig tönkrevág. :)
 

Meséltem a "Keljfel-Jancsi" szindrómáról... 

Szóval úgy döntöttem/döntöttünk, hogy szeretnék "páromtól" külön költözni, hogy végre normális életem legyen. Sokan mondhatnák jogosan, hogy miért nem próbálom megmenteni a kapcsolatom a gyermekem apjával, de ez teljesen kivitelezhetetlen. 
A napokban ugyanis már pl. odáig jutottunk, hogy egy apró csetepaténak indult folyamat végére alig pár centire repült el tőlem egy kés, amit idegből állítólag a mosogatóba vágott. Nem vagyok egy szívbajos, de a kislányom is végig nézte, ami számomra nem elfogadható... 

Nem azért szenvedtem 9 hónapot, rettegtem végig a szülést és

haltam majdnem bele az egészbe, hogy az én egyetlen kislányomnak

azt kelljen látnia, hogy az anyjával bármilyen életforma így bánhat

- legyen az nő vagy férfi egyremegy. 

Hát ennek okán végig kérdeztem minden eladó házat a környéken, hogy nem mennének-e bele pár évig bank kihagyásával részlet fizetésbe - utána már tudnék felvenni hitelt, mert amikor életembe eddig nem gyesen voltam, akkor aktívan mindig valahol dolgoztam - csak nem magyarországon... ( vagy ha itthon, nem bejelentve ). 
El is jutottam egyig, ami kb. megette volna a maradék időm és a teljes pénztárcám mire lakható lett volna, de már ebbe is belementem. A tulajdonos rendes volt, és bele is ment volna, DE a felesége behúzta a kézi féket, hogy nem szeretne ebbe belemenni, meg az öccse is ezzel zaklatta. Szóval BUKTAM! 
Vagyis igazából buktuk, mert a valósabbik családommal szerettem volna külön költözni. Nővéremmel S-el, és a valódi párommal P-vel. 

Noh ezek után felfújtam az arcomat nem gyengén. Beszélgettem pont jó barátommal F-el, és neki is megmondtam:
"nem.. elég volt... istenemre mondom engem nem fognak legyalulni csak úgy....
akkor is megcsinálom ha fejre állok közbe :'D"
A valóság az, hogy haszonélvező vagyok ebben a házban. Fizetem is rendesen a felét a törlesztőnek, ennek okán úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam kitúrni. Van lehetőségem itt is építkezni, és külön választani a két házrészt, szóval ezt fogom tenni. 
Ez azonban előre vetíti, hogy még majdnem egy évig nem fogok tudni P-vel összeköltözni, ami viszont olyan, mint egy kultúrált gyomorba rúgás... Eddig is utáltam a pénzt, ezek után viszont már egyenesen irtózom tőle. Tökéletesen mélydepresszióba estem, de úgyis kimászok belőle. 

Jah ha ez még nem lenne elég, fel is vagyok fázva. De az a jó véreset-pisilős stádiumba. Kaptam egy olyan gyógyszert, ami teljesen rommá vág ahányszor beszedem, de fel a fejjel igaz?

Mindenesetre természetesen nem adom fel. Még vannak világmegváltó ötleteim, valamint volt eszem segítséget is kérni kivételesen, és olyan emberektől, akik talán hajlandók is megtenni. 
A héten még rengeteg munka vár rám, de holnap ígérem jelentkezek egy kis "betekintéssel", hogy miről is szól általánosan az életem. 
 

Mit tehetne egy 26 éves mentálisan széttöredezett ( Disszociatív identitászavarban szenvedő ), egészségügyileg leromlott anyuka, aki fél lábbal a sírban van, fél kézzel görcsösen kapaszkodik az egy szem lányához, míg a másik kezével a könnyeit törli lefelé, hogy ismét sz.r pasinak adott bizalmat és még gyereket is szült neki? 

Nos talán nem azt, amit Én csinálok. Én ugyanis a maradék egy lábamat arra igyekszem használni, hogy kikecmeregjek a nyakig érő kakiból, ami grátisz ráadásnak még hullamzik is! 

A nevem Dantes Divo Rowen Extremis; egy testbe zárva osztozok/zunk három önálló személyiséggel, de erről talán majd később beszélnék részletesen. 
Ami tény még rólam, hogy van egy csodaszép 2éves múlt kislányom, akinek a születéséig tartó időszakot végig követhették egyes követőim szintén a gportál berkein belül, valamint talán még azt is külön érdemes volna magamról megemlíteni, hogy súlyos "Keljfeljancsi" szindrómába szenvedek, mert az élet ahányszor eddig lepofozott, valahogy mindig felvakartam magam, és széles vigyorral pattantam bele az újabb pofonokba. 
Most készülök az újabbat bezsebelni, de csak pozitívan! 

Szóval a helyzetem ott tart, hogy van egy házam immár - ahol haszonélvező vagyok.
Van egy "párom" - akinek semmi hasznát nem élvezem.
Meg mellé van egy jó kis elképzelésem az életemről, ami felé boldogan kepesztek mint a kölyök kutya a húsos pult előtt. Az életem eddigi elb.szott verzióihoz képest annyit módosult a történet, hogy mostmár kipróbált barátok is mellettem állnak, illetve útközben véletlenül belefutottam abba a férfibe, akinek hajlandó vagyok még egy utolsó esélyt adni, hogy megváltoztassa a véleményem a párkapcsolatokról. Szurkolok neki! 

Szóval visszatértem G-Portál, hogy egy újabb - tanulságosabb - storyba engedjek betekintést minden kedves és kedvtelen olvasómnak.