Elő-történet:

Október 2.-án lesz egy éve, hogy úgy döntöttem nem maradok "tovább" kitartott, és elmegyek dolgozni. Ekkor a kislányom még csak 1,5éves se volt. Sikerült megcsípnem egy kézbesítői munkát - minden reggel 5-7ig kell kiszállítanom az ujságokat a megadott címre. A kezdetekben hétfőtől vasárnapig dolgoztam, de idén Januártól hála a magasságosnak csak hétfőtől szombatig... Potom pénzért ( kevesebb mint 25ezer ), de legalább élvezem. 
Jelenlegi és általános munka"környezetem" minden reggel 15km biciklizés átlagosan 20-22km/h-val. Az utóbbi fél évben egyébként több törődést kaptam az ügyfeleimtől, mint a tulajdon "családomtól". Bár a tél pokoli volt, és ismét jön, de állok elébe. 
Előtte még egy háznál dolgoztam egy nőnek - takarítónőnek mentem, de viszonylag hamar átmentem kertrendezőbe. Ez abból állt, hogy ástam mint a vakondok, hogy letehessük a szegély köveket ( darabja 30kiló - lemértük ). Mindezt tűző napon július-augusztusban, de "sajnos" a császármetszésem helye enyhénszólva közbeszólt, mert irdatlanul kezdett napról napra fájni a hasam. Ekkor ugye heti 3napot dolgoztam ott, napi 8órába. Volt, hogy több köbméternyi földet hordtam át egyik helyről a másikra talicskával. Annyiban nem panaszkodhatok, hogy a munkaadóm megbecsült tényleg. A fizetségen kívül mindig kaptam kávét-energiaitalt ebédet sok-sok jó szót, meg néha ruhákat is, mert ő "kinőtte" a zömét. Igazán kedves nő volt, mindig pozitívan gondolok rá vissza. 
A jelenlegi főnököm - Jenő - meg a világ legjobb főnöke. Az ember, akinek kiőrjönghetem magam egy rosszabb nap után, meghallgat és meg is képes nyugtatni. Aki mindig érdeklődik a hogylétem felől, ismeri a "kérem" "köszönöm" kombinációkat, és mindig igen tisztességesen járt el velem. 

És most:

Sajnos most 2hónapja a nyakunkba szakadt egy meló - történetesen heti reklámujságok terjesztését is a nyakunkba varrták.
Én bevallom nem vállaltam, ellenben kerestem rá embert, aki elvégzi. Nah az előző héten bejelentette, hogy kevés neki a fizetés ( közel 30ezer forint heti 3 nap munkáért ), szóval most én végzem azt a munkát is. Valahol jó - mert így nekem lesz több pénzem - valahol meg rossz, mert őszintén: alig bírom... Nem csak maga az, hogy három nap alatt több mint 10km-t gyalogoltam, de a meleg sosem volt az erősségem - révén, hogy "enyhén" szívbeteg vagyok, alacsony vérnyomással és szívritmuszavarral... 
Erre ma még a biciklim lánca is bemondta az unalmast...

Pár nappal ezelőtt:

Úgy esett, hogy kaptam egy kultúrált durrdeffektet a biciklim hátsó kerekével ( hogy pucér seggel ülne bele az a mázaskerámia amelyik az utca közepén törte össze a piás üvegét ). Annyira rossz volt a helyzet, hogy hiába pumpáltam fel a kereket, 100m után laposra eresztett. Ennek okán kénytelen voltam megkérni - hát minek nevezzem - élettársam, hogy ugyan vigyen már el autóval, mert így erősen késésbe vagyok a munkámmal. Durrogott rajta egy sort, és a benzin pénzt is ki kell fizessem ( igen, a gyerekem apjának ... ), nah utána jött a hadd-el-hadd. Merthogy úgy volt, hogy ő kicseréli a hátsó kerékben a belső gumit. Ez mind szép és jó, mert sikeresen megcsinálta, de közbe eltörte a bicikliláncom. Ezt egy huszár vágással úgy próbálta orvosolni, hogy PILLANAT RAGASZTÓVAL összeragasztotta... Szóval borítékolható volt, hogy óvatlan pillanatban a lánc elhagyja a biciklimet, hát az a mai napon történt meg. Szerencsére egy 200ft-os csodatalálmánnyal orvosolni bírtam a problémát - bicikli lánc patent szem. Nah ezt aki kitalálta, megérdemelné, hogy egész nap ezt kelljen csinálnia. Sehogysem akarta az igazságot, szóval ruszki módszerrel kalapáccsal formáltam megfelelő méretűre, és sikeresen meg is oldottam a problémát. 
Az viszont tuti, hogy mostmár TÉNYLEG nem érhet élettársam még egyszer a biciklimhez, mert ha egy dolgot megcsinál, valami mást mindig tönkrevág. :)